2019. május 24. – MTI
A magyar vadászat meghatározó alakjának, gróf Széchenyi Zsigmondnak az emlékére természetfilmes díjat alapít a Takarék Csoport. Az elismerést minden évben a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nemzetközi zsűrijének javaslatára ítélik oda egy magyar alkotásnak – közölte  a pénzintézet kommunikációs ügynöksége az MTI-vel.

A díj alapítását pénteken, a Széchenyi Zsigmondról készülő film gödöllői közönségtalálkozóján jelentette be Vida József, a film vezető producere, az MTB Zrt. elnök-vezérigazgatója. Vida József hangsúlyozta, hogy a Gödöllői Természetfilm Fesztivál nemzetközi zsűrije minden évben annak a magyar alkotásnak ítéli majd oda a négyszázezer forint értékű díjat, amely méltó módon mutatja be a vadászat, természetvédelem és a fenntartható környezeti gazdálkodás együttélését. A díjat jövőre adják át első alkalommal.

A magyar Afrika-utazó és vadászíró életéről Vadonvilág – Széchenyi Zsigmond nyomában címmel készül nagyszabású kétrészes természetfilmes dokumentumfilm. A gróf életét új szemszögből megvilágító film bemutatja a fekete kontinens múltja és jelene közti drámai változásokat, felhívva a figyelmet a természetvédelem jelentőségére. Az alkotók munkáját a kezdetektől segíti az utazó özvegye, Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit (Mangi), a Magyar Természettudományi Múzeum és a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum. A szeptemberre elkészülő, Lerner János által rendezett kétrészes dokumentumfilm az utazó-vadász Széchenyi Zsigmond életet kíséri végig.

„Elmegyünk vele összes útjára (Európa, Afrika, Alaszka, India), miközben nagy szerepet kap a magyar történelem legfontosabb eseményeinek a bemutatása, amelyek hatással voltak a Széchenyi-életút alakulására, így a 2. világháború, az azt követő deklasszálás és kitelepítés, valamint 1956. Egy-egy kiemelt szövegrészletet dialóg formájában dolgoztunk át, például néhány Mangi néni és Széchenyi közti beszélgetés készült így, az eredeti Széchenyi-szövegek felhasználásával. Egyébként igyekeztünk minél több eredeti – Mangi néni által készített – felvételt is használni a tavaly forgatottak mellé” – idézi a közlemény Lerner Jánost.

Az alkotók mellett a közönségtalálkozón jelen volt Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit is.

Magyar Hírlap

Somogy megyei hírportál