SZÉCHENYI ZSIGMOND

(Nagyvárad, 1898. január 23. – Budapest, 1967. április 24. )

Édesapja:     Gróf Széchenyi Viktor (1871-1945)
Édesanyja:   Gróf Ledebur-Wicheln Karolina (1875-1956)
Testvérei:    Sarolta (1900-1985), Irma (1902-1960), Márta (1905-1977), Antal (1919-1921)
Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén és a csehországi Mileschauban (ma Milesov) töltötte

A középiskola alsóbb osztályait a Székesfehérvári Állami Főreál iskolában, a felsőket pedig a budapesti II. kerületi Főgimnáziumban végezte “nyilvános tanuló”-ként. Ugyanott, 1915 tavaszán tette le az érettségit.

Első irodalmi próbálkozása a Vadász Lap 1915. évi egyik számában jelent meg a “Csöpögő-i hatos” címen.

A sikeres érettségi után besorozzák, majd bevonul apja huszárezredéhez. 1916. tavaszán már a harctéren van. A háború végéig csapatszolgálatot teljesít, 1918. végén szerel le. Először az orosz, később a román fronton harcol, Erdélyben katonáskodik.

1927. tavaszán Kőröshegyről indul első afrikai állatgyűjtő expedíciója. Ezt hét nagyszabású vadászút követi. Vadászik Közép- és Kelet-Afrikában, Kanadában, Alaszkában. Mindenhonnan gazdag anyaggal tér vissza. Trófeáit később Isten-hegy úti villájában helyezi el, de a Nemzeti Múzeumnak is jelentős értéket ajándékoz. Több “exotikus” élő állatot adományoz a Fővárosi Állatkertnek is.

Megjelenik első könyve: Csui…

Máig világrekord addax antilopját Horthy Jenővel és Almásy Lászlóval a líbiai sivatagot átszelő expedícióján zsákmányolta. Almásy László Edét, a sivatagkutatót, a róla készült “Az angol beteg” című film tette igazán világhírűvé. A film kilenc Oscar-díjat kapott.
1936-ban megnősült.

A “The Times” angol napilap 1936.május 5-i száma adott hírt az eljegyzésről.