Rövid tájékoztató az afrikai vadász és gyűjtő expedicióról

Másképpen állunk azonban az elpusztult anyag pótlásával. Ehhez nem egy-egy ember,vagy emberek hősies erőfeszítése, hanem generációk összehangolt munkája kell, amellett, hogy igen nagy anyagi áldozatra i s szükség van. Igy pl. a leégett Afrika kiállitás diorámáiban elhelyezett exotikus állatok pótlása múzeumi csere révén egyszerűen lehetetlen.

A vétel utján való beszerzésre pedig a múzeum, – szűkös deviza kerete miatt – nem is gondolhatott. Éppen ezért az egykori Afrika kiállitás újbóli felállítása szempontjából, igen nagy jelentőségű volt az ORSZÁGOS ERDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG anyagi támogatásával nemrég megrendezett afrikai vadász és gyűjtő expedíció.

Ennek létrehozása

megvalósitása kizárólag DÉNES ISTVÁN-nak a vadászati osztály vezetőjének, a kormány vadász mesterének az érdeme, ő volt az, aki nemes elhatározással pótolni akarván a múzeum elpusztult Afrika kiállításának nagy emlős anyagát, szívós és következetes munkával tető alá hozta az expedíciót. Ennek tagjai voltak a vezető DÉNES ISTVÁN-on kivül, BÖRÖCZKY KORNÉL erdőmérnök, SCHULLER IMRE filmoperatőr, SZÉCHENYI ZSIGMOND vadászati szakíró és e sorok Írója, mint a múzeum képviselője. A munka olyanformán oszlott meg közöttünk, hogy DÉNES és SZÉCHENYI, részben BÖRÖCZKY is vadásztak. Ez utóbbi azonban ideje legnagyobb részében SCHULLER filmoperatőrnek segédkezett a filmfelvételeknél. Én pedig az elejtett állatok konzerválását irányítottam, ellenőriztem, s amennyiben az időm engedte az alsóbbrendű állatok begyűjtését végeztem.

Az expedíció

1959.XII.28-án indult Budapestről. Velencében szállott hajóra – kb 8000 km-es ut után – I960 I.12-én érkezett meg Mombasába, Kelet – Afrika legnagyobb tengeri kikötőjébe.

Az eredeti tervek szerint a vadászat Kenya és Tanganyika, sőt Uganda területén lett volna. Sajnos ezt a tervet mindjárt kezdetben módosítani kellett, mert az expedició vezetője Kenyába nem kapott vizumot. Végül is nem maradt más hátra, mint Tanganyikába menni, ahol viszont az orrszarvú /Diceros bicornis bicornis L./ lelövése hónapokkal odaérkezésünk előtt már tilos volt . Ez a kényszer választás tehát azzal járt együtt,hogy az orrszarvúról már eleve le kellett mondani, pedig ez lett volna a legnagyobb vad, melyet az expedició magával akart hozni. Az expedició végül is Arushából – az előkészületek megtörténte után – I960.I.19-én indult gyűjtő útjára.

A vadászat színhelye Észak-Tanganyikában, egyrészt Arushától délre 201 km-re Laiverero, másrészt északnyugatra 315 km-re Nata környékén volt.

E két vadászterület vegetációja és felszíni viszonyai igen hasonlítottak egymáshoz. A füves sztyep mindkét helyen ritkás fás szavannába, majd helyenként sürü bozótos területekbe ment át.

A Laiverero környéki tábor határozottan esőtlenebb, szárazabb volt, mint a Nata közelében lévő, ahol a nagy esős évszak – az abnormális időjárásnak megfelelően – a szokottnál hamarább, már február végén jelentkezett. A csapadékbeli eltérés mellett nyilván a táborok tengerszinfeletti  magasságában mutatkozó eltérés okozhatta, hogy a Nata környéki hűvösebb temperaturáju volt.

A vad állomány mindkét helyen gazdagnak volt mondható.

Főleg grant /Gazella granti granti BROOKE/- és thomson gazellák /Gazella thomsonii thomsonii GTHR./, impala /Aepyceros melampus suara /?/ MATSCHIE/, böhm zebra /Equus burchellii böhmi MATSCHIE/, gnu /Comochaetes taurinus albojubatus THOMAS/, továbbá topik /Damaliscus corrlgum jimela MATSCHIE/ és kongonik /Alcelaphus buselaphus cokii GTHR./ uralták a terepet.

Igazán nagy állatcsapatokkal, főként vadászatunk befejezésekor február vége felé – az esős évszak jelentkezésekor – találkoztunk. Különösen a zebrák, de főként a gnuk sok ezres tömegei voltak szembeötlők. Ezek képezték a domináns fajokat.

Az egykori hires vaddus vadászterületek

zöme ma védett, ahol az állatok biztonsága és háborítatlan élete fölött a vadőr személyzet igen jól őrködik. A hivatalos vadőr személyzet mindenütt benszülöttekből áll, akik a vadállományt, annak tartózkodási helyét bámulatos pontossággal ismerik.

A védett területek vadállománya nyugodtabb, bizalmasabb, mint a vadászterületeké. Igy pl a hires Ngorongoro nemzeti parkban a rinoceroszok /Dlceros bicornis bicornis L./ fényes nappal kisétálnak a teljesen nyilt, gyérfüvü legelőre ott heverésznek, alszanak vagy legelnek. Egyrészük a közeledő autót türelmesen bevárja, azt kíváncsian megbámulja s a legcsekélyebb támadó szándékot sem mutatja. Ugyanezt lehet elmondani az oroszlánokról /Felis leo massaica / ? / NEUMANN/, azzal a hozzáadással, hogy ezek a nagy macskák még türelmesebbek a nyugalmukat háborgató autóval szemben, azokat 5-6 méterre is bevárják. Legtöbbször fel sem kelnek, hanem tovább alszanak, vagy játszanak, legfeljebb, ha az autó tul közel ment hozzájuk, akkor nagy lustán feltápászkodnak és néhány méterrel odább állanak.

A vadász területek

vadállománya – főleg a sokat zaklatott területeké – igen félénk és vad, ember meg autó elől már nagy távolságról menekül, úgyhogy a megközelítésük sokszor körülményes.

A nagykiterjedésű vadászterületek, továbbá az azon szétszórtan található vadállomány és a lehető legrövidebb idő alatt való eredmény elérés fejlesztette ki Afrikában az autós vadászatot. Ami alatt nem autóról való vadászatot kell érteni , hanem a vadnak autóval való megközelítését. Afrikában ma már nincsenek gyalogos safarik, mert a teherhordó ember szerepét végérvényesen átvette az autó, mégpedig a terepjáró autó. Ez szállitja tehát a vadászokat, azok felszerelését s a benszülött személyzetet. A mi safarink összesen 35 főből állott.

Elképzelhetni, hogy ennek a sok embernek valóságos sátortáborra volt szüksége. Az ilyen vadász safarik eredményes volta a hivatásos fehér vadászokon fordul meg többnyire, akik jól ismervén a terepet, a vadat s az odavaló benszülöttek nyelvét, a vendég vadász munkáját igen megkönynyitik . Expedíciónk a TRANS AFRICA LTD.-vel kötött egyezséget s ez a vállalat szervezte meg vadászatainkat. Kint mindenütt a világon Afrikában is a vadászat megkezdése előtt ki kell váltani a vadászati engedélyeket, melyen pontosan fel van tüntetve a lelőhető vadak névsora. Az engedélyen nem szereplő vadak elejtése szigorúan tilos , melynek betartásáért a fehér vadász a felelős , akit állami szervek alkalomszerűen ellenőrizhetnek.

Végeredményben lelövésre került 79 nagy emlős, melyek között legnagyobb termetű a kaffer bivaly /Syncerus caffer caffer SPARRMAN/. Minden fajból him és nőstény van begyüjtve.

Az angol hatóságok a nőstény állatokat díjtalanul bocsátották a Múzeum rendelkezésére, elengedvén mintegy 500 fontnyi igen jelentős lődijat.

A vadászat időtartama két nap kivételével hat hét volt,

1960.1.19 – II. 2 8 – ig tartott . A felmutatott eredmény a rövid idő ellenére igen jónak és kielégítőnek mondható. Az elejtett vadak sorából különösen a nagykudu /Strepsiceros strepsiceros frommi / ? / MATSCHIE/, kafferbivaly /Synceros caffer caffer SPARRMAN/ bika és az egyik párduc /Felis pardus chui / ? / HELLE/ him figyelemreméltó. Az anyag tudományos értéke igen nagy. A nagytermetű emlősök mellett begyűjtésre került még 120 drb kisemlős, 37 drb madár, 30 drb kétéltű és hüllő, 1250 lepke, több ezer bogár. Emellett az elejtett vadakról leszedett élősködőkből összeállittatott egy parazita gyűjtemény.