Széchenyi Zsigmond – Denaturált Afrika

„Hatvanhat éves korában indult el utolsó afrikai útjára Széchenyi Zsigmond, hogy zsákmányával kiegészítse a Nemzeti Múzeum hiányos Afrika-gyűjteményét. Utolsó szafárián kísérője, mint írja: igazi vadásztársa, és egyúttal az expedíció sikeres fényképésze, a felesége volt. A tapasztalt vadász neki akarta megmutatni a varázslatos világrészt, vele együtt akarta újra átélni fiatalkorának élményeit. Az idők folyamán azonban Afrika képe megváltozott: az egykor világhírű vadállomány szinte nyomtalanul eltűnt, híre-hamva sem maradt az Athi-Plains nyüzsgő vadcsordáinak. A baljós körülmények között induló szafári végül mégis jó eredménnyel zárul: a múzeum megbízását maradéktalanul sikerül teljesíteni. Széchenyi Zsigmond gyengülő egészségével, de fiatalos energiával, töretlen kedvvel jár a vad nyomában, s élményeit utolsó könyvében éppoly frissen közvetíti, mint korábbi, méltán híres műveiben. Aligha akad olvasó, akire ne ragadna át az elefánthajsza izgalma, aki ne várná feszült figyelemmel, mikor hangzik fel végre az oroszlán éjszakai bőgése. A természet bensőséges szeretete árad ebből a színes útleírásból, érdekfeszítő vadászkönyvből, amelynek Széchenyi Zsigmond korábbi műveihez képest különleges többlete, hogy először ad képet az új Afrikáról, a „denaturált” természetről, de egyúttal az önmagukra találó emberekről is. 1967-ben, közvetlenül a Denaturált Afrika kéziratának lezárása után érte a halál Széchenyi Zsigmondot, a kiváló magyar vadászírót. 1898-ban született Nagyváradon. Münchenben és Cambridge-ben tanult, agráregyetemet végzett. 1926-tól számos vadászexpedíciót szervezett Afrikába, Észak-Amerikába és Indiába. Első afrikai útjának élményeit dolgozta fel Csui! című könyvében (1930). Ezután sűrűn jelentek meg nagy sikerű vadászkönyvei, az Elefántország, a Hengergő homok, az Alaszkában vadásztam, a Nahar című indiai útinapló, a Két kecske. 1947-től az Erdészeti Központnál, majd a Mezőgazdasági Múzeumban, végül a Keszthelyi Helikon könyvtárban dolgozott. 1959-ben látott napvilágot újabb vadászkönyve, az Afrikai tábortüzek. Hosszú szünet után 1960-ban utazott ismét Afrikába egy tudományos állatgyűjtő expedíció tagjaként. A következő években korai vadászemlékeit, hazai vadászatok élményeit dolgozta fel az Ahogy elkezdődött és az Ünnepnapok című kétrészes önéletrajzban. A múzeumalapító Széchenyi Ferenc dédunokája utoljára 1964-ben jutott el Afrikába – a Nemzeti Múzeum megbízásából.”