Széchenyi Zsigmond egy indiai vadász szemével

(Denaturált Afrika – idézet)

Huszonnégy éve nem találkoztam a rokonok legtöbbjével!

Örültek hát a váratlan viszontlátásnak, mindenképpen azon voltak, hogy kedvünkben járjanak. Régimódi, pompás fácánvadászathoz, sőt még télicsuhás, fekete zergebakhoz is juttattak! Valamelyikük pedig, mielőtt aludni tértünk, könyvet nyomott a kezembe, ezzel a kommentárral:

Érdekelni fog. Még rólad is esik szó benne!

Siettem vele ágyba bújni. Egyébként is gyalázatos alvó vagyok, de ezt a könyvet valóban nem tettem le reggelig. Másnapi puskázásom meg is sínylette az átvirrasztott éjszakát. A fácánok jóval sebesebben szálltak a kelleténél…

A könyv egyébként érdekes olvasmánynak, angol nyelvű tigrisvadász-leírásnak bizonyult. Szerzője Kesri Singh, a dzsaipuri maharadzsa fővadászmestere, ugyanaz a Kesri, akit Nahar című útinaplóm ötödik fejezete oly gyakran emleget! A könyv címe The Tiger of Rajasthan, hiszen a nyugat-indiai Radzsputánát Radzsasztánra változtatta az újabb történelem.

Kesri Singh, ki harmincöt éves vadászmestersége folyamán számtalan tigrisvadászatot rendezett, ezernél több tigris elejtésénél jelen volt, fejedelmi gazdája nagyszámú vadászvendégét

The Tiger of Rajasthan

végigkóstolhatta – rendkívül izgalmasan, mégis szavahihető tárgyilagossággal beszéli el kalandos emlékeit. Könyvének 161.oldalát pedig, különösen elismerő, rám nézve túlságosan hízelgő módon szenteli néhai dzsaipuri szereplésem leírásának. Többek közt azt állítja, hogy nemcsak a tigrist találom el, még madarat is röptében lövök – golyóspuskával.

Ami persze nem áll.

Azazhogy mégis áll – kellő magyarázattal.

Aki indiai vadásznaplómat, a Nahar-t  ismeri, nyisson rá a jan 13-án történtekre. Ott beszélem el, miképpen lőttem le – merő véletlenségből – a felettem elszálló indiai fürjet! S mennyire óvakodtam attól, hogy vakszerencsén forduló lövésemet újból megkíséreljem!

Kesri azonban, miután könyvében hosszan elidőz “mesterlövéseim” méltatásán, azzal végzi dicshimnuszát, hogy nemcsak nevemet, még nemzetiségemet is precízen megadja. Mégpedig ilyenformán:

“Ezt a tehetséges osztrák vadászt Siccini-nek hívták.”

/A történet itt olvasható angolul./

Dicséret dagasztotta kedvemet ugyancsak elsavanyította az idézett mondat. Még aznap este írtam Kesrinek, habár huszonhat esztendeje hírét sem hallottam. Megköszöntem könyvének megtisztelő sorait, helyesbítettem a kevésbé megtisztelőket. Elmagyaráztam, hogy nevemet újabban nem olaszosan, hanem magyarosan írom, s hogy ráadásul osztrák sem vagyok, annak ellenére, hogy négy osztrák dédmamával rendelkezem…

Postafordultával megjött az indiai válasz.

Kesri nemcsak a könyvébe csúszott tévedésért szabadkozik, hanem arról is értesít, hogy munkájának hamarosan megjelenő, német verziója már megfelelő javítással fog napvilágot látni. Később meg is küldte. A berlini Parey-cégnél megjelent Ein Mann und Tausend Tiger-ben már magyar vagyok, és Széchenyinek hívnak.