Széchenyi Zsigmond egy indiai vadász szemével
(Denaturált Afrika – idézet)
Huszonnégy éve nem találkoztam a rokonok legtöbbjével!
Örültek hát a váratlan viszontlátásnak, mindenképpen azon voltak, hogy kedvünkben járjanak. Régimódi, pompás fácánvadászathoz, sőt még télicsuhás, fekete zergebakhoz is juttattak! Valamelyikük pedig, mielőtt aludni tértünk, könyvet nyomott a kezembe, ezzel a kommentárral:
Érdekelni fog. Még rólad is esik szó benne!
Siettem vele ágyba bújni. Egyébként is gyalázatos alvó vagyok, de ezt a könyvet valóban nem tettem le reggelig. Másnapi puskázásom meg is sínylette az átvirrasztott éjszakát. A fácánok jóval sebesebben szálltak a kelleténél…
A könyv egyébként érdekes olvasmánynak, angol nyelvű tigrisvadász-leírásnak bizonyult. Szerzője Kesri Singh, a dzsaipuri maharadzsa fővadászmestere, ugyanaz a Kesri, akit Nahar című útinaplóm ötödik fejezete oly gyakran emleget! A könyv címe The Tiger of Rajasthan, hiszen a nyugat-indiai Radzsputánát Radzsasztánra változtatta az újabb történelem.
Kesri Singh, ki harmincöt éves vadászmestersége folyamán számtalan tigrisvadászatot rendezett, ezernél több tigris elejtésénél jelen volt, fejedelmi gazdája nagyszámú vadászvendégét
végigkóstolhatta – rendkívül izgalmasan, mégis szavahihető tárgyilagossággal beszéli el kalandos emlékeit. Könyvének 161.oldalát pedig, különösen elismerő, rám nézve túlságosan hízelgő módon szenteli néhai dzsaipuri szereplésem leírásának. Többek közt azt állítja, hogy nemcsak a tigrist találom el, még madarat is röptében lövök – golyóspuskával.
Ami persze nem áll.
Azazhogy mégis áll – kellő magyarázattal.
Aki indiai vadásznaplómat, a Nahar-t ismeri, nyisson rá a jan 13-án történtekre. Ott beszélem el, miképpen lőttem le – merő véletlenségből – a felettem elszálló indiai fürjet! S mennyire óvakodtam attól, hogy vakszerencsén forduló lövésemet újból megkíséreljem!
Kesri azonban, miután könyvében hosszan elidőz „mesterlövéseim” méltatásán, azzal végzi dicshimnuszát, hogy nemcsak nevemet, még nemzetiségemet is precízen megadja. Mégpedig ilyenformán:
„Ezt a tehetséges osztrák vadászt Siccini-nek hívták.”
/A történet itt olvasható angolul./
Dicséret dagasztotta kedvemet ugyancsak elsavanyította az idézett mondat. Még aznap este írtam Kesrinek, habár huszonhat esztendeje hírét sem hallottam. Megköszöntem könyvének megtisztelő sorait, helyesbítettem a kevésbé megtisztelőket. Elmagyaráztam, hogy nevemet újabban nem olaszosan, hanem magyarosan írom, s hogy ráadásul osztrák sem vagyok, annak ellenére, hogy négy osztrák dédmamával rendelkezem…
Postafordultával megjött az indiai válasz.
Kesri nemcsak a könyvébe csúszott tévedésért szabadkozik, hanem arról is értesít, hogy munkájának hamarosan megjelenő, német verziója már megfelelő javítással fog napvilágot látni. Később meg is küldte. A berlini Parey-cégnél megjelent Ein Mann und Tausend Tiger-ben már magyar vagyok, és Széchenyinek hívnak.
