Az első veréb – részlet

A képen látható tavacskánál történt az “első veréb” elejtése.

“A mileschaui kastély meredek sziklalábát csendes kis tó oldalazta, hajdani várárok maradványa. Tiszta vizét még tisztább hegyipatak bugyogta által, tele volt szivárványos pisztránggal. A kis tavat alacsony kőfal szegte.

Azon a kőfalon üldögélt, ott csiripelt!

Sokkal tisztábban emlékszem rá az érettséginél meg a világháborúk valamennyi borzalmánál! Pedig hát az a tóparti veréb jóval régebben csiripelt utolsót.

Olyankor, közvetlen ebéd után, a felnőttek nemigen mozdultak ki a házból. Zavartalanul dolgozhattunk, viszonylagos biztonságban. A felajzott flóbertet csak ott adta kezembe az öreg „Fortmeister”. Szinte ma is hallom, amint hosszú, fehér szakálla alól, csehes németséggel suttog:

Vorsichtig bitt’schän, „pomali”, nix zittern. Spatz sieht’e uns nix… An krosse Baum anstreichen, ruhig abziehen, fliegt’e nix weg…

Nekinyomtam hát a csövet a fatörzs oldalának, célba irányoztam, és – nagy vitézül odacsettentettem.

A veréb pedig – eltűnt a fal mögött.

Waidmannsheil! ujjongott az öreg – Blattschuss! Leigt’e in Wasser drinn! Maustott!

Onnét halásztuk ki nagy nehezen, valami hosszú kampósbottal. Lucskos volt undorító, akár a vízbe fulladt egér – de megvolt!

És ma is úgy érzem, felért az első őzbak, az első szarvasbika – az első oroszlán elejtésének örömével!

Nagy gondosan megszárogattuk, minden szál tollát külön megtörölgettük. Hogy mijét érte a lövés, aligha tudtuk megállapítani, elvesződött benne a parányi „dunszt”-sörét. Aztán felrohantam vele a meredek várdombnak, fel a sok lépcsőn, be a pipázóba. Kora délután volt, mondom, postaérkezés ideje, újságolvasásba merült mindenki. Csak diadalordításomra figyeltek fel a pápaszemek mögül:

De hát kinek a puskájával – tudakolták meglepődve -, és egyáltalán ki engedte ezt meg?

Szigorúan kezdték, de mindjárt látszott, hogy csak amolyan műszigorral. Aztán elnevették magukat. Segítettek örülni…

Nem győztem elismételni a mindmáig felejthetetlen vadászat minden részletét. Alig bírtam a boldogságommal!”

Széchenyi Zsigmond

Ahogy elkezdődött – Az első veréb (részlet)