Széchenyi Zsigmond őzvadászatai
A Nimród című vadászújság 2020. áprilisi számában jelent meg Gyorgyevics Tamás írása.
Részlet a cikkből:
„Hajdanában azt tartották a régi öregek, hogy szarvast csak érettségi után lőhet az ifjú vadász. Az arisztokraták körében általános volt ez az íratlan szabály – így volt ez Széchenyi Zsigmond esetében is. Az őzvadászat lehetősége azonban enyhébb megítélés alá esett, erre már 13-14 éves korban engedélyt lehetett „kikönyörögni” a szülőktől.”
„Eredetileg úgy volt, hogy csak esztendőre kapom meg a várva várt előléptetést: az első őzbak elejtésének engedélyét. De a vizsgabizonyítvány minősége, egy közeli szomszédunk melegében érkező meghívása és nem utolsó sorban, személyes agitációm kombinált hatása – megtörte a jeget: elengedték a várakozás hátralevő évét.”
„Első őzbakjának elejtése előtt a cseperedő kamasz már több mint négyszáz apróvadat jegyezhetett fel gondosan vezetett vadásznaplójába. Ezek legnagyobb részét fogoly és nyúl adta, fácán ekkor még alig színesítette a palettát. A nagyvadrovatok értelemszerűen még üresek voltak, ezért is volt akkora jelentősége az első őzbak elejtésének.
Széchenyi Zsigmond az Ahogy elkezdődött című könyvében – más elsők mellett – az első őzbak vadászatának is külön fejezetet szentelt. Nem volt újdonság számára az őzbakcserkészet, hiszen számos alkalommal elkísérte apját ezekre a vadászatokra. Mégis óriási különbségnek számított, amikor puskával a vállán, maga indulhatott őzvadászatra. 1911 júliusában meghívójának bakonyi vadászházába tartott a nevezetes eseményre. A vadászattól vacogó fiú négy napon keresztül járt az első őzbakja után, időközben öt bakot is elhibázva. Mint önirónikusan írja, elhibázta a hatodikat is, csak annak nem melléje, hanem beléje hibázott. Sajnos meghívója nevét nem ismerjük, így a bakonyi vadászházat sem tudjuk beazonosítani. Érdekes, hogy vadásznaplójában ezen első őzbakjának elejtése helyeként Várpalota van bejegyezve.
A második őzbakját
egy évvel később,1912 áprilisában, immár odahaza, Sárpentelén ejtette. Még ebben az évben újabb néggyel gazdagíthatta őzagancsgyűjteményét, ezeket azonban már a csehországi Niemesben és Mileschauban zsákmányolta. A minőségi ugrás a következő évben adódott, amikor egy bronzérmes bakot sodort elé a vadászszerencse.
Széchenyi Zsigmond még egy izgalmas, kamaszkori őzvadászatát írta meg Vadorzó címmel a fent említett könyvében. Ebben a fejezetben egy bizonyos „malomréti bakról” van szó, amit a vele csaknem egykorú, Imre nevű unokatestvére és ez esetben házigazdája elől orozott el, annak somogyvári birtokán. Az elbeszélés szerint a két fiú felosztotta egymás között a Malomrétet, a bak pedig a Malomárokkal kettévágott terület másik oldalára esett. Ide lopakodott át az „orvvadász” és lőtte el unokaöccse elől a kiváló bakot.
