Nahar – könyvismertetés
Nahar!
Széchenyi Zsigmond gróf indiai vadásznaplója.
Köztelek, 1941. január 5.
Tigrist jelent hindú nyelven ez a felkiáltójellel súlyosbított cím és egyúttal Széchenyi Zsigmond gróf legújabb könyvének címe. A könyvnek egyelőre első kötete jelent meg, a második kötet csak később kerül ki a nyomdából.
Azonban az első kötet is nemcsak terjedelmes, hanem tökéletes egész is. Kevesebb szó esik benne vadászatról, annál több az érdekes és riportszerű útleírás. Lapozgatva a könyvet, eszünkbe jut szerzőjének egyik előbbi, alaszkai vadászatairól írt kötete. Ebben olvastuk, hogy a medvevadászat alkalmával felállított sátor előtti fára egy szarka szállott. Egészen közönséges szarka, olyan, amilyen itt él nálunk is, Széchenyi gróf azonban megállapítja, hogy mégis idegen volt — mert nem magyarul csörgött. így vagyunk a különböző útleírásokkal is. Bármilyen nyelven ír, bármilyen szerző, ugyanazt a vidéket, ugyanazokat az embereket írja le, de nekünk mégis valahogy ‘elegen : — nem magyarul csörög l Annál magyarabb Széchenyi minden mondata és minden meglátása, egész életszemlélete.
A gróf különben is beérkezett író,
kifejező ereje, képzeletének gazdasága és humora külön klasszist biztosítanak neki a magyar irodalomban. Nemcsak vadászati író, író a szó szórós értelmében, sőt, amint már fentebb jeleztük, egyike a legkitűnőbb riportereknek, aki ezzel az adottságával is meg tudná keresni kenyerét.
Azok a színes riportok, amelyeket naplószerűen ír le Triesztből való elutazásától a jaipuri maharadzsa kastélyába való megérkezéséig, valóságos színes gyöngyszemek, összefűzve egy összefüggő láncolatba, abba a meseszerű földrajzi fogalomba, amelyet mi Indiának nevezünk. Egy-egy odavetett mondattal tud jellemezni a szerző népeket, országokat, embereket és állatokat. Mert ne feledjük el, hogy a könyv vadászati könyv is, az állatok tehát primadonnaszerepet játszanak benne.
Alig van ma újságolvasó ember,
középosztályhoz tartozó lateiner pedig talán egy sincs, aki ne olvasott, volna bőségesen Indiáról, az ottani életről, tájakról és emberekről leírásokat. Széchenyi könyvében azonban minden magyar olvasó valami egészen újat talál, mert ő magyarul ír magyar emberek számára. Ebben a könyvében egyik hasonlat és szókép űzi a másikat, mesés játékkal és kiforrott írói művészettel. Olvasunk ebben a könyvben utazásszülte barátságokról, amelyek gyorsan növekednek, mint a gomba, de gyökerük nincs, olvasunk lélekvándorlásban hívő harmincötmilliós nemzetről, amely nem ismeri a tradíciókat, amelynek fiai egyszerűen otthagyják apáik házát, nem visznek el onnan semmi emléket és új hajlékot építenek maguknak’, ha az örökhagyó már elköltözött az élők világából. És ez az elköltözés is milyen különös, a mi szemünkben milyen bizarr és kegyetlen 1
Nahar – könyvismertetés
Ki nem olvasott már a Hallgatás Tornyáról,
ahova Zoroaszter követői, a párszik mezítlenül rakják ki halottaikat zsákmányul a keselyüknek. Széchenyi látható idegenkedéssel, úgy ír erről a furcsa szokásról, mintha békát kellene simogatnia. Híven adja vissza az őt kalauzoló párszi tolmács szavait, aki angolul magyarázza meg ennek a szokásnak eredetét és a tűzimádók Istenének parancsait, így : „Naked we come, naked we go”. Mezítelenül érkeztünk a földre, mezíttelenül távozunk. .Érdekes, hogy ez a pogány vallási szabály a több mint kétezeréves görög klasszikus* juttatja eszünkbe. Palladas is megírta ugyanis — amint ez az iskola padjainak távolságából visszaködlik emlékezetünkbe —, hogy ,,Gész epebén gümnosz, gümnosz hüpo gaian apeimi”, ami körülbelül ugyanazt jelenti, mint Zoroaszter szabálya. Gondolkozni kell rajta, vájjon melyik tanulta ezt a szokást a másiktól ? Akármelyik tanulhatta, mert hiszen például a druidák áldozati kövei éppúgy megtalálhatók az ős kelta vidéken, Európa nyugatán, mint Indiában.
Nagy mozgalom volt valamikor az árják népvándorlása, messze elvitték egymás kulturáját, illetve kulturátlanságát az új hazát kereső harcosok.
A nahar India fővadja,
de nehéz maharadzsa nélkül tigrist lőni. Széchenyinek is szmokingot és cillindert kellett magával vinni, mert tigrisvadászat után mindig bál volt a maharadzsánál. Ez fáj a mi szerzőnknek 1 Visszasírja afrikai sátrait, ahol nem volt villanyvilágítás, csak az őrtüzek égtek a tábor előtt, hogy visszariasszák az állatok királyának esetleges hívatlan látogatását. Hanem azért az új vadászatii viszonyok közé belepréselve is pompásan működik a szerző öreg Mauser-e, amellyel régen össze van nőve, amellyel „megbíznak egymásban, hiszen már sok-sok oroszlánnal végeztek együtt”. Végeznek a naharral is. Széchenyi a maharadzsa hajtóvadászatán irdatlan magas lesállásáról egyetlen lövéssel bukfencre lövi első tigrisét, helybenmarasztalja a másodikat is és végez a sebesülten elmenekült harmadikkal. Igaz, hogy itt már Lótuszvirág, a derék vadászelefánt is segíti, mert végeredményben ez veri agyon ormányával a haldokló tigrist.
Feszült érdeklődéssel várjuk a könyv második kötetét, amelyben kevesebb lesz már a riport és többet szól a puska. Ezt a könyv végén megígéri a szerző, viszont a könyv elején közölt képekből is látjuk, hogy a vadászzsákmány gazdag lesz. Nemcsak nahar, illetve naharok, hanem párduc, medve, gaur és a szarvasok különböző kategóriái voltak a zsákmány. Bizonyos, hogy a második kötet inkább ki fogja elégíteni a vadászolvasók igényeit, de — őszintén meg kell mondanunk — minket, akik pedig szintén vadászszemüvegen szeretjük ezeket a könyveket nézni, ez a kötet is tökéletesen! kielégít.
Vérbeli író tolla varázsolja elénk a málnaszörpszínű Jaipurt, a maharadzsák különös életét, a fiatal maharánit, a maharadzsa legifjabb feleségét, aki európai műveltségű nő és titokban fogadja a szerzőt és feleségét, a kisebb maharadzsákat, akik a hajón whiskytől mámorosan a szaxofónosokat is meghívják tigrisvadászatra, az amerikai dámákat, akik a maharadzsa kincstárában felpróbálják az ősi ékszereket és az embereket, a kicsinyeket és nagyokat mind, akik oly távol esnek a mi lelkivilágunktól, mint amilyen távol van a Nagy-Magyaralföld a jaipuri dzsungelektől. De éppen azért, mert távol van, kíváncsiak vagyunk rá és ezt a kíváncsiságunkat azért érezzük kielégítettnek, mert Széchenyi Zsigmond gróf írja le és ő — ezt már mondottuk — magyar szemmel néz és lát. Ez a legnagyobb értéke.
Vantsó Gyula
