Nagyvadak nyomán az afrikai sivatagban és Alaszka aranymezőin
Beszélgetés Széchenyi Zsigmond gróffal – Új könyve: Hengergő homok
(A Magyarország tudósítójától.)
Az írógépben félig teleírt papírlap, az íróasztal mellett szürke ruhában ül Széchenyi Zsigmond gróf, a hírneves vadász, ki mostanában érkezett haza Alaszkából. Az asztalon hatalmas rakás könyv, az Elefántország angol kiadása, líbiai vadászatainak könyvbegyűjtött kalandos története és már készül is az új, az alaszkai vadászélmények.
Cigarettára gyújt, összecsípi bozontos szemöldökét, aztán nevetve mondja:
— Milyen jó lett volna inkább Abesszíniáról könyvet írni, milyen remek üzlet lenne. De persze, magát Alaszka érdekli. Augusztus elején érkeztem oda. Remek tiszta, hideg időben. Gyönyörű ország ez, csak egy kicsit messze van. Két és fél hónapig vadásztam.
Alaszka lakosságáról kérdezősködöm.
— Aranyásó, aranyásó és aranyásó. A fő beszédtéma is természetesen az arany. Vannak itt öreg, talán már százéves aranyásók, akik a klondykei-kor legendás idejéből szakadtak ide. Szótlan, mogorva emberek, olyanok, mint egy magános, vihartépte fenyő. Hallatlan munkabírással dolgoznak, már nem is emberek, hanem élő aranymosó gépek.
— Az élet?
— Irtózatosan, kemény és reménytelenül sivár. Nagy a nyomorúság, aminek azonban, azt hiszem, az aranyláz az oka. A legritkább esetben láttam pénzt. A kis bányászfaluknak filmből, könyvekből az unalomig ismertetett boltjában, mely kocsma, szálló, fűszerkereskedés, bank, postahivatal, mészárszék és ruhásüzlet egyben, ott áll a kis mérleg, melyben az aranyat mérik. Az alaszkai valuta az aranypor.
— A benszülöttek?
— Atabaszk indián és eszkimó. A tiszta fajt azonban már nehezen lehet felismerni. Összeházasodtak és valami furcsa félvér keveredés támadt Amerikának ebben a világtól elzárt csücskében.
— Vadászat?
— Alaszkának négy nagyvadja érdekelt: a fehér hegyi juh, az óriás-jávor, a karibu és a grizli medve. Valamennyiből lőttem egyet.
Képeket mutat. Csodálatos tájak, amilyeneket az ember csak filmen láthat és amelyekről azt hiszi, hogy a fotoriporter ördöngős lencséjének varázslatában teljesültek ilyen széppé.
— Kaland?
— Nem volt. Óvatos ember vagyok én és tudok magamra vigyázni. Volt azonban két kellemetlen sérülésem. Eltörött a kezem és az egyik lábamban elszakadt egy ín. Sokáig feküdtem, de aztán rendbejött minden.
— A vadásztrófeák?
— Pillanatnyilag úton vannak. Tudniillik mielőtt eljöttem, bezártam a bőröket
egy kis kunyhóba, melynek ajtaját leszögeztem. Ezt a kunyhót csak akkor lehet megközelíteni, ha két tengerszem befagyott. Gondolom, december elején ez meg is történt és az embereim már elszállították a bőröket. Alaszkában behajózzák a bőröket, melyek aztán a Panama csatornán át jönnek az Atlanti óceánra és innen Európába. A hajóút sokkal olcsóbb.
— Tervek?
Gondolkodik, aztán nevet.
— Istenem, tervei mindig vannak az embernek. A könyveim anyagi eredményétől függ minden. Különben is nem jó tervekről beszélni.
— Valami érdekesség?
— Majd az alaszkai könyvemben megírom. — Búcsúzom és a szoba közepén járva már hallom az írógép egyhangú kattogását, készül az új könyv.
Hengergő homok
cím alatt jelent meg a napokban Széchenyi Zsigmond gróf új könyve, amelyet a líbiai sivatagban készült naplófeljegyzései alapján írt múlt évi vadászexpedíciójáról. A sivatag ritka vadjai, az addax, az addra, a fehér oryx szinte csak mellékszereplői ennek a kitűnő könyvnek, amely nemcsak a természettudomány számára gyűjt értékes adatokat, de mint Széchenyi minden könyve, a legtisztább értelemben vett irodalomnak is olyan friss és különös hangját és színét jelenti, amelynek párját hiába keressük nemcsak a magyar vadászírók, hanem általában az írók között is. Mert Széchenyi elsősorban író és néha gyönyörűség nézni, ahogy az író a sorok között fölibe kerekedik a vadásznak. Csak néhány sort szentel annak a pillanatnak, amikor a vadat elejti, viszont oldalakon keresztül átadja magát hatalmas és természetes erejű költői képzeletének, amikor magát a sivatag csodáját akarja megközelíteni írói fegyvereivel. Színes, erős, szavakban és képekben dús magyar nyelve külön értéket jelent és költőisége elsősorban abban nyilatkozik meg, hogy sehol sem akar író lenni. Mégis, az a jelenet, mikor az eldobott üres benzinkannák a széltől kergetve belerohannak a sivatag sárga végtelenjébe, éppen a közvetlenség és egyszerűség eszközeivel válik igazán íróivá.
Szép könyv a Hengergő homok, üde italként hat az olvasása.
Magyarország, 1935. december 31.
