hétköznapok-sárpentelén-213x300

Hétköznapok Sárpentelén

Czakó Ferenc tanár úr fényképei

“Kedves véreim!

A hagyományok ápolása mindig szívügyem volt. Őseim élete mindig rendkívül érdekelt s vonzott a gondolat életükből minél több részletet megtudni, hogy abból személyük képe minél teljesebben kibontakozzék. /…/  

Nem találom t.i. elegendőnek, hogy ősömről csak annyit tudjak, hogy mikor született, nősült s halt meg s hogy milyen hivatalt viselt, de közelebbi ismeretséget szeretnék vele kötni. Izgat a gondolat, hogy egyéniségét lelki szemeim előtt fölelevenítsem, hogy jelleméről, minden napi életéről gondolkozásmódjáról, gondjairól, örömeiről, háztartásáról, külsejéről, ruházkodásáról, lakásáról, szenvedélyeiről sat.

Egyszóval minden életkörülményéről minél többet megtudjak, hogy felőlük minél tökéletesebb képet alkothassak meg magamnak. /…/ láttam, hogy milyen fontossággal bír a mindennapi élet elenyészőnek látszó legparányibb aprósága is, mert a jelenben jelentéktelennek látszó történés a jövőbeni kutatónak igen értékes adata lehet, tehát a parányok sem nélkülözhetők.” (Széchenyi Viktor gróf kiadatlan önéletírásának kezdő sorai.)

A Fotóművészet című lap könyvismertetése:

Fotóamatőr házitanító a századfordulón

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára 1985-ben egy közel 300 negatívból álló gyűjteményt vásárolt meg. Az már első rátekintésre is látszott, hogy a 9×12 cm nagyságú, többségében jó állapotú zselatinos-ezüst üvegnegatívokat amatőr fényképész készíthette, a legtöbb esetben hoszszas beállítás nélkül. A törékeny negatívok átvészelték a 20. századi magyar történelem minden viszontagságát – két háborút, forradalmakat, az egyéni küzdelmek állomásait –, míg a gyűjteményünkbe jutottak. Túlnyomó részük Czakó Ferencnek, a székesfehérvári és Fejér megyei főispán tisztségét betöltő sárvár-felsővidéki Széchényi Viktor gróf (1871–1945) sárpentelei birtokán munkát találó házitanítónak a felvételei.

A tanár úr – a később hírnevessé vált tanítványa, Széchenyi Zsigmond (1898–1967) vadászíró tanúsága szerint – nyolc évig lakott Sárpentelén, nagyjából 1904 és 1914 között. A fotográfiákat ez idő alatt, az egykori feljegyzések szerint főként 1907 után készítette. Az előhívott pozitívok egy része a Széchényi család fotóalbumaiba is bekerült, megőrizve az ünnepi és hétköznapi pillanatokat.

Czakó tanár úrról pillanatnyilag nem is tudunk többet.

Az utóbbi időben aukciókon felbukkant levelekből kiderül, hogy Széchenyi Zsigmond egy darabig még kapcsolatban maradt nevelőjével, de aztán elszakadtak egymástól. A negatívok a tanár úrnál maradtak, az albumok pedig, amelyekbe egykor előhívott pozitívjai is kerültek, a Széchényi családnál. Czakó Ferenc halála után az özvegye szerette volna eladni a negatívokat. Egy érdeklődő gyűjtő megkereste az akkor már ugyancsak az örök vadászmezőkre költözött Széchenyi Zsigmond özvegyét, hogy meggyőződjék arról, valóban a híres vadász gyermekkori képeit tartja-e a kezében. Az azonosítás megtörtént, a negatívok azonban szerencsére közgyűjteménybe kerültek.

A felvételek egy letűnt világ mindennapjaiba engednek bepillantást: a neves arisztokrata, a fontos közéleti személyiség otthonába, a világhírű vadász gyermekkorába, a mára a szó szoros értelmében elporladt, a föld színéről is eltűnt Fejér megyei kastély lakóinak életébe, szokásaiba. S mindezt olyan közelről, ahogyan hivatásos fényképész felvételeiből sohasem ismerhetnénk meg.

Idézet Az ahogy elkezdődött című könyvből:

„… szegény Czakó úrral – isten nyugosztalja – nyolcévi szakadatlan együttlét alatt sem sikerült megbarátkoznom. Ennek okát elsősorban kedélytelen, mogorva, tréfát egyáltalán nem értő természetében keresem. Jóízűet nevetni jóformán sose hallottam, egy-egy fanyar mosolyra is csak nagy ritkán, szinte véletlenségből húzódott a szája. Felszeg, suta filiszter volt az istenadta, azon emberek közül való, kiknek »kalapács következetesen fején találja a – hüvelyujjuk körmét«. Semmiféle sport, a vadászat meg éppenséggel nem érdekelte Czakó urat. Pedig mennyire igyekeztem vadászt faragni belőle… Pedig egyébként igen derék ember volt ám szegény Czakó úr! 

Sokat vesződött velem, vizsgáimra lelkiismeretes alapossággal felkészített, noha ebben könnyű dolga – aligha lehetett. Ezért meg szépemlékű, közös lepkegyűjtésünkért, őszinte hálával tartozom neki.” – emlékezett egykori nevelőjére Széchenyi Zsigmond az Ahogy elkezdődött… című könyvében. Ha tudta volna, hogy előkerülnek a tanár úr negatívjai, talán hozzátette volna, hogy hálával tartozik neki azért is, hogy boldog gyermekkorát megörökítette a fotómasinájával, s így láthatóvá válik mindaz, amit olyan megkapóan írt le izgalmas könyvében.

Czakó tanár úrnak

sikerült az elengedhetetlenül szükséges tudást beleszuszakolnia az örökké izgő-mozgó tanítvány fejébe. A szerető, gondos, ám szigorú édesapa 1908-ban így írt róla: „Czakó Ferenccel, ki Zsiga mellett mint nevelő működik, eléggé megvagyunk elégedve. Most be kellett hadgyakorlatra vonulnia, távollétét Zsiga alaposan kihasználja s minduntalan úgy eltűnik, hogy senki sem bírja megtalálni – magamra ismerek!”

A tanulás mellett lepkét gyűjtöttek, kirándultak, túzoktojást fújtak ki. Vadászni nem vadásztak együtt, hacsak úgy nem, hogy Zsigmond az egyre komolyabb puskákat tartotta kezében, a házitanító pedig a fotómasinát, „tüzelésre készen”.

Czakó Ferenc fotográfiái most kerülnek először közönség elé: március és június között a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállításán mintegy hetven felvétele látható. Írásunkhoz főként olyan fotográfiákból válogattunk, amelyek nem kerülnek falra, illetve továbbra is magántulajdonban, a Széchényiek családi albumaiban vannak.

Cs. Lengyel Beatrix