A hengergő homok hazájában addaxok, addrák és fehér oryxok nyomában

Három magyar Afrika-utazó izgalmas vadászexpediciója a szudáni sivatagban

Afrika még ma is a kimeríthetetlen témák hazája. Nemcsak a régészeknek, etnográfusoknak, hanem az örökkaland után kutató globetrottereknek és vadászoknak is.

A globetrotternek és a nagy vad után kutató vadásznak különös keveréke Széchenyi Zsigmond gróf, aki a Csui és Elefántország című afrikai vadásznaplóiban már beszámolt a közönségnek néhány izgalmas afrikai vadászexpedíciójáról.

Széchenyi Zsigmond gróf most megjelent legújabb expedíciós könyve, amelynek címe a Hengergő homok, a szudáni és líbiai sivatagok ismeretlen poklába vezet.

Három szenvedélyes Afrika-kutató és vadász, Almásy László, Horthy Jenő és Széchenyi Zsigmond gróf szervezték a kis expedíciót, amely mindössze három autóból állt és nekivágtak az ismeretlen homokrengetegnek, az ezernyi veszélynek, ismeretlen titkoknak.  Semmi más cél nem vezette őket, mint az, hogy addaxot, addrát és főleg fehér orixot kerítsenek puskacsövük elé.

Széchenyi Zsigmond

eleven tolla ezúttal is tökéletes élethűséggel adja vissza azt a különös, idegen, sivár légkört, amelyet a holt sivatag áraszt sok száz kilométerre a civilizáció utolsó végvárától. Wadi-Halfa, a civilizált világ vége, Egyptom legdélibb részén, a szudáni határon.  Ez a kis város vörösfedeles házaival, virágos kertjeivel, klubházaival, tennisz-, golf- és futballpályáival, repülőterével és vadonatúj  sportszállóival  olyan,  mint egy paradicsomkert.

A kis karaván a „negyven nap útján”, a délszudáni El  Fashertól a felsőegyiptomi Assyutig a 2000 kilométer hosszú líbiai sivatagon haladt át. Az afrikai rabszolga kereskedelemnek hírhedt útja  ez, amelynek Gordon pasa, az örökemlékű khartumi hős, a  rabszolga kereskedelem  tulajdonképpeni megszüntetője vetett véget.

Körülbelül hatvan évvel ezelőtt a sivár sivatagi utat még más látványosság tarkította.  Akkoriban az afrikai rabszolga kereskedés még javában virágzott: annyira,  hogy   1877-ben,   amikor   Gordont Szudán  kormányzójává  nevezték  ki, 40.000 rabszolgát indítottak el Fasherből, de csak nyolcezren  érkeztek  meg  az assyuti  vásárra. A többi útközben lemaradt.  Negyvenezerből harminckétezren lelték halálukat a sivatag homokjában.

A homok, amely mindent betemet, a rabszolgák útját jelző hófehérre fakult csontvázakat még a mai napig sem tüntette el. Végesvégig, de különösen az út utolsó negyedében, ahol már sűrűbben hullottak a kimerültek, alig akad száz lépés, amelyen teveborda, vagy emberkoponya ne éktelenkedne.  A sivatagból kiemelkedő sziklahegynek különösen feltűnő fehér itt a csúcsa.  Odahordták a keselyűk a hullákat, ott fogyasztották el a szellős kilátóhelyen, hogy közben széjjelnézhessenek újabb zsákmány után.

„Almásy’s  track  1933“

A sivatag borzalmait azonban nemcsak ezek a vakítóan fehér csontvázak mutatják. Sokkal borzalmasabb ennél a homok, amely egyszer csak észrevétlenül porzani kezd, kénsárga porfelhőkbe burkolja a Kocsikat, ráfurakszik a tengelyekre, percek alatt belepi a kerekeket a futóhomok és ilyenkor menthetetlenül elakad minden jármű.

Vannak a sivatagban olyan helyek is, ahol a futóhomok nem garázdálkodhat, az utat sziklahasadékok szegélyezik. Az ilyen terepen évtizedekig megmarad mindenféle járműnyom.  Semmi sem rezdíti a levegőt, nincs harmat, eső, sem szél. Az etnográfus, aki a térképen a négy égtájon kívül semmiféle más irányítót nem tud megjelölni ezen a kétségbeejtően úttalan fehér foltokon, belerajzolja az expedíciók vonalát, akárcsak a sínpályát. Ha az arra vetődőnek szerencséje van, még megtalálhatja és követheti a nyomokat. „Wilson’s  track 1930″, „Bagnold’s  track  1932”,  „Almásy’s track 1933”. Ezt a három nevet rajzolta he csupán a térképkészítő az ezer kilométeres útvonalba.

Élőhalott növények

— A sivatagot nem könnyű megszokni, —  írja Széchényi  Zsigmond  gróf,  — nehéz  rájönni  az  ízére.  Tudom, mi hiányzik itt a legjobban, a szag! Nincs semmiféle szag, sem földszag, sem növényszag, a levegő is szagtalan; ez teljesen steril, aszott, lelketlen vidék.   Mintha megállt volna a teremtés munkája.  Még ez a pár bokor is, mintha műbokor lenne.  Letörheted az ágát, egy cseppnyi életnedv sem szivárog belőle.  Élőhalottak ezek a növények.

— És soha egyetlen hang!  Éjjel-nappal ez a mindent betöltő, hogy úgy mondjam, fülsiketítő csend. Még ez a néhány madár is néma talán.   Még az a kevés élőlény sem örül az életnek ebben a haldokló világban.

A puszta vándorlásban, amely már önmagában is izgalmas, Széchényi Zsigmond gróf az addax, addra és oryx ritka példányai elejtésének idegfeszítő körülményeit is leírja.  A laikusnak szinte érthetetlen az a vadászszenvedély, amely egy ritka vadásztrofeáért képes életét is kockára tenni és a kétes véletlenre bízni, hogy valaha kijuthat a homoksivatag poklából.   Széchényi Zsigmond gróf új vadászexpediciós könyvével az afrikai vadásznaplók sorozata értékes példánnyal gyarapodott.

á.  a.

Budapesti Hírlap, 1935. december 22.